A fűnyírás mindig örök téma a kertes házaknál. Van, aki kifejezetten imád füvet nyírni, amíg mások – általában a többség – alig várják, hogy túl legyenek rajta. Viszont egy dolog minden esetben igaz: a jó fűnyíró mindenképp elengedhetetlen a megfelelő munkához. Az önjáró fűnyírók hathatós segítséget nyújthatnak a nagyobb kertek esetén. Mit is tudnak pontosan?
Mitől önjáró ez a fűnyírótípus?
Ahogy a neve is mutatja, egy olyan kategóriáról van szó, amely elindítva magától mozog, és a kezelőnek csupán irányítania kell a gépet. Az ilyen önjáró fűnyíró modellek többfélék lehetnek. Léteznek összkerék és hátsó kerék meghajtásúak, illetve választhatunk benzines, elektromos vagy akkumulátoros kivitelt is. Ezek a gépek elinduláskor a megfelelő tempóban mozognak, nekünk csak „kormányozni” kell a fűnyírót, ami rendkívüli módon megkönnyíti a feladatot. Lényegében nekünk csak sétálni kell a gép mellett, és bizonyos időközönként, ha szükséges, változtatni a haladás irányát. Az önjáró fűnyírók ezért kifejezetten hasznosak a nagyobb területű kertekhez, illetve olyan helyekre, ahol emelkedők és lejtők találhatóak. Nem kell kézi erővel feltolnunk vagy épp letolnunk a dombos részeken a fűnyírót, ráadásul mindig biztonságosan és stabilan tudunk vele mozogni is. Az önjáró fűnyíró ugyanakkor akár átlagos méretű kertekben is kiváló választás lehet, hiszen sokan nem szeretik tologatni a fűnyírót, ezzel ezt a problémát könnyen ki tudják küszöbölni.
Milyen típusú fűnyírót válasszunk?
Egyértelműen olyan modellt kell, hogy nézzünk, ami megfelel a kertünk tulajdonságainak. Például ha kifejezetten nagy, 2000 négyzetméter feletti területről van szó, akkor már inkább benzines fűnyírót vásároljunk. Ha a kerthez meredek domboldalak tartoznak, akkor az összkerékhajtásos változat lesz a leginkább ajánlott a kábel nélküli típusokból. Ezen kívül természetesen kisebb területekre akár választhatunk hátsókerék-meghajtásos és elektromos, azaz kábeles fűnyírót. Viszont az az igazság, hogy praktikusságban a kábel nélküli, összkerékhajtásos verziók sokkal praktikusabbak még a kisebb területeken is.
Miért válasszunk önjáró fűnyírót a hagyományos helyett?
Egyrészt rengeteg időt és energiát spórolunk meg vele, hiszen a meredekebb kertrészeknél nem nekünk kell erőből feltolni a fűnyírót. A megspórolt energiát pedig bizonyára a kedvünk és a szervezetünk is meg fogja hálálni. Ezen kívül a hagyományos vezeték nélküli, azaz például a benzines fűnyírókhoz képest árban az önjáró változat nem kerül sokkal többe, viszont annál praktikusabb lehet. Nekünk a fűnyíráskor az önjáró gépezet mellett csak a kényelmes séta marad, na meg a fűgyűjtő ürítése. Az önjáró fűnyírók ráadásul több fokozaton használhatóak, vagyis olyan tempót állíthatunk be rajtuk, ami nekünk is kényelmes. Ezen kívül a modern verziók már rendelkeznek többféle beállítással. Állíthatjuk őket a fű összegyűjtésére, oldalra dobására vagy akár mulcsozásra is. Ezekkel a beállítási lehetőségekkel pedig még kényelmesebbé és egyszerűbbé tehető a fűnyírás.