Aki vásárolt már valaha magának biciklit, az nagyjából tisztában van azzal, hogy mire kell figyelnie, amikor egy elektromos változatot szeretne beszerezni. Mert ilyenkor tevődik fel a kérdés, hogy mégis milyen elektromos kerékpárt vegyek?
Nagyjából úgy kell eljárni, mint a hagyományos változatok esetében, tehát kiválasztjuk a megfelelő vázméretet, kerékátmérőt stb. A városi közlekedéshez ott vannak a kitűnő city bike-ok vagy a trekkingek. Ha komolyabb terepen szeretnénk nyúzni a bringát, akkor természetesen egy MTB lesz a társunk az erdei, hegyi utakon. Ha elsősorban sebesen szeretnénk a km-eket falni, akkor egy országúti változat nyergében fogjuk jól érezni magunkat.
Azonban, amikor megfogalmazódik bennünk az a kérdés, hogy milyen elektromos kerékpárt vegyek, akkor az olyan sajátosságokra is érdemes odafigyelni, mint pl. a motor és az akku elhelyezkedése a vázon, illetve a bringa teljesítménye. Az sem mindegy, hogy egy teljesen elektromos E-bike-ot szeretnénk-e beszerezni vagy egy népszerűbb hajtás rásegítéses pedelec mellett tennénk le a voksunkat.
Az elektromos kerékpár fajták közötti különbségek
Az elektromos kerékpár fajták hazánkban inkább az idősebb korosztály körében elterjedtek. A pedelec általában három fokozattal érkezik, amiből az egyik az ECO, azaz az energiatakarékos, a másik a normál üzemmód és a harmadik a sport változat, amivel kihozhatjuk a maximumot a bringából, cserébe megvan rá az esély, hogy hamarabb lemerül. De nem gond, hiszen pedálos, így tovább lehet hajtani. Azonban az izommunka ebben az esetben megterhelőbb egy lemerült pedelec-nél, az akku és a motor többletsúlya miatt.
A modern pedelec vázba épített akkuval rendelkezik, ami a jobb súlyelosztás miatt a váz középső részén kerül elhelyezésre. Ez általában az MTB-re jellemző. A jobb súlyelosztás könnyebb kezelhetőséget tesz lehetővé, ami a technikás útvonalakon elengedhetetlen.
A városi használatra tervezett elektromos kerékpár fajták között nem ritka az első és hátsó motoros változat sem. Ezeknél az akkuk itt a vázon kívül helyezkednek el. Ezek a modellek ár tekintetében is kedvezőbbnek számítanak.